Árnyékokon és képeken át az igazsághoz – olvasható Newman bíboros sírján. A megváltás misztériuma a kereszt árnyékában és a feltámadás fényében sejlik fel előttünk. Az evangélista a kereszt megrendítő titkát érzékelteti: három órán át még a Nap is teljes sötétségbe borult. A csillagászati napfogyatkozás csak néhány percig tart, de az üdvösség „napfogyatkozása” több órán át félelemben tartotta a világot.

Az Írás azt állítja, hogy Jézus a kereszten „hangos kiáltással” szólt az Atyához. E kiáltásban mindannyiunk, sőt az egész teremtett világ hangja hallható. A kereszten elhangzó kiáltásban nincs semmi disszonancia, ez a kiáltás a Szentháromság ölén jött létre, nélküle visszhang nélkül maradna a szenvedő emberiség sok ezer éves vajúdása. Ha nem jött volna válasz e kiáltásra, az emberi sors elviselhetetlen lenne. A Golgota keresztjének alsó ága félhomályban dereng, de felső ága már a húsvét fényében ragyog. „Ez valóban Isten Fia volt” – mondja a kivégzést vezető százados. Szeretett engem és meghalt értem, jobban már az Isten sem szerethet – vallja a keresztény.

Az Élet sírba szállt, hogy legyőzze a halált. Hiába keressük az Élőt a holtak között – nincs ott, feltámadt. Jézus feltámadása olyan esemény, amely láncszem a földi események sorozatában, mégis túllép a tér és idő korlátain. Történetileg ellenőrizhető tények: a kereszthalál, a temetés, az üres sír, az asszonyok és az apostolok híradása, a Feltámadott megjelenései, mégis a feltámadás „a történelem peremén” játszódik le, földi eseménysorozat, amely túlmutat önmagán, behatol a misztérium világába.

Az apostolok a kezdeti lelkesedéstől a húsvéti hit bizonyosságáig hosszú utat tettek meg, és nem lettek fanatikus rajongókká. Várakozás, kétkedés, józan megfontolás jellemzi őket. Nem ők, hanem a Feltámadott kezdeményez. Egy ideig fel sem ismerik, útitársnak, kísértetnek tartják. Az Írások egyszerűsége, visszafogottsága, tényközlése mellőzi a csodaelemeket. Ellentétben a Tábor-hegyen végbement elragadtatás káprázatos színeivel, a feltámadt Krisztus jelenéseiben nincs semmi különös a titokzatosságon kívül. Az evangélisták nem öltöztetik a történteket a mítosz, a mese színeibe.

A feltámadásról szóló híradás meglepte és megosztotta az akkori világot, mint ahogy sokan ma sem tudnak mit kezdeni e kinyilatkoztatott igazsággal. Már Pál apostol felpanaszolja, hogy igehirdetésének lényege a zsidók számára botrány, a pogányoknak pedig ostobaság. Az Areopágusz előtt mondott beszéde felborzolta a kedélyeket. Amíg az apostol Istenről, a világról, a zsidó nép történetéről beszélt, figyelemmel hallgatták, de amikor a Názáreti Jézus feltámadásáról ejtett szót, kinevették. Mesének jó – gondolták, és eszerint viszonyultak hozzá, miközben hallgatták.

Mintha kételkedő, elkereszténytelenedő világunkat a feltámadást elutasító pogány, görög szellem uralná. Sokan cinikus mosollyal, kézlegyintéssel intézik el a kétezer éves keresztény tanítást. Beérik a halhatatlanság modern értelmezésével, miszerint ha az ember meg is hal, időtálló művei halhatatlanok maradnak. A felfedezett igazságok, tudományos, technikai alkotások, művészi remekművek közkinccsé lesznek, fennmaradnak az utókor számára. Az alkotó ember halandó, ám művei halhatatlanok. De vajon megnyugtató ez a halhatatlanság után szomjazó számára? A halálos ágyon fekvőket Bernanos apró hajóknak látja, amelyek indulóban vannak a legnagyobb kaland felé, és felteszi a kínos kérdést: Vajon mi lesz a végkifejlet, elmerülnek, vagy kikötnek a túlsó parton?

A húsvét a biztos célba érés ünnepe. A feltámadt Krisztus üzeni: én győztem, és ti is győzni fogtok. A húsvét a halálfélelmet nem oldja fel, mégis biztató szót hallunk húsvét hajnalán. Babits felveti a kérdést: „Mi van túl minden tarkaságon? / Világon, virágon, ruhákon? / Lelken és testen? A semmi vagy az Isten.” Húsvét óta tudjuk a biztos választ.

A húsvéti hit megérteti velünk mindazt, ami az életben, halálban érthetetlen. Feloldja a sors dilemmáit, az emberi sors ellentmondásait. Húsvét nem csupán néhány órai eufóriás állapot. Nem folklórban, ünnepi hangulatban eltöltött nap, amikor feledjük gondjainkat. A húsvét nem feledteti velünk nagycsütörtök igaztalan ítéletét, nagypéntek eseményeit, a tanítvány árulását, a tanítványok gyáva magatartását. A húsvét fényében érthetjük meg, hogy Isten az elesett világot magához emelte. Minden úgy történt, amint történnie kellett. A húsvéti üzenet örömhír: az Úr keveset vár és kér az embertől, de mindent megad neki.