A koreszmék az emberek gondolataiban szunnyadnak, amelyeket a szellem emberei ismernek fel, fogalmaznak meg. A régi világban látnokoknak nevezték őket. Krisztus hallgatói szemére veti: „Az ég színéből tudtok következtetni, az idők jeleit meg nem tudjátok felismerni.” (Mt 16,3) Az új koreszmék felismerői a költőkre hasonlítanak, olyan hárfák, amelyeket a szellő megszólaltat. Ma minden átmeneti, az új keletű futurológia emberei nem képesek valószínű jövőképet felvázolni.

A jövő körvonalazása nem más, mint valami meglepő, szokatlan kortünet bemutatása, ami minden tekintetben az ellenkezőjét ígéri annak, mint ami a réginek a lényege volt. Az „új” utáni vágy és a „régivel” szembeni fenntartás a fejlődés örök szimptómája. Az időtálló „régit” csak később fedezik fel és mutogatják az újdonság erejével. Ugyanez tapasztalható a technika világában is, elég csak a legújabb személygépkocsik meglepő változataira gondolni. Olyan autó is piacra került már, amelynek sárhányói nem fedik a kerekeket. Agyrémnek tűnt, de érdekes, mert új. Az emberek ízlés- és érzelemvilága az egymást felváltó ellentétek törvénye szerint változik.

Eszmék, világnézetek lehetnek emelkedőben vagy hanyatlóban, de soha nincsenek nyugalmi állapotban. A régi szemléletet felváltja az új. Az új eszme három fokozaton megy át: először megmosolyogják, majd küzdenek ellene, végül elfogadják, természetesnek találják. Az eszmék nem azért halnak el, mert tévesek, hanem mert az újak többet ígérnek. A koreszmék változásának oka az ember természetében gyökerezik: a nyugtalan ember mindig újat akar teremteni még akkor is, ha az új rosszabb, mint a régi. A régit megszokottnak, unalmasnak találja, akárcsak a divatjamúlt ruhát. A nemzedékek eltorlaszolják egymás útját, ráunnak egymásra. A fogalmak is tartalmat cserélnek: a szerelemből szex lett, a barátságból haverség, a szeretetből udvariasság, a műveltségből tájékozottság, a méltóságból fennhéjázás, az érzékenységből neurózis. Korábban kikezdhetetlen eszmék uralták a gondolkodást: hazaszeretet, sírig tartó hűség, az adott szó kötelező jellege magától értetődő volt, ma szinte mindent az anyagi érdek irányít.

Zilahy Lajos Valamit visz a víz című könyve is az eszmeáramlatok változására utal. A liberális eszme új fejezete nyílt meg, amikor ideológusai az individuum érdekeit és a gazdasági hasznosságot a szabadságeszme forrásának tekintették. Ebben a szemléletben a közösség érdekei másodrendűek, a sikertelen emberek értéktelenek, hiszen a világ építésében nem vesznek részt. A sikeres, szabad polgárok biztosítják a társadalom fejlődését, boldogulását. Az anyagelvű szemléletben a hagyományos, keresztény erkölcs zavaró tényező.

A liberalizmusnak nincs pontosan körülírt ideológiája, minden az énközpontúság függvénye. Értelmetlennek tartja az emberi sors egzisztenciális kérdéseit feszegetni, a transzcendens értékrendet eleve elutasítja. A túlvilág messze van, ha egyáltalán létezik, az embernek a földön kell boldogulnia. Az antropológiát a teológia helyébe kell állítani. A vallás sem nem árt, sem nem használ, lassan eltűnik a fejlődés süllyesztőjében. A liberálisok a merev világnézeti elvek helyett gyakorlati szabályokat követnek, amelyeket a kor elvárásaihoz igazítanak. Az állam a társadalom alárendeltje, a politika a gazdaság függvénye, vagyis a pénz az úr. Múlt, hagyomány, nemzet, haza – idejétmúlt fogalmak.

A liberalizmus korábbi képviselőit még áthatotta a hagyományos, humánus érzület, párbeszédet kezdeményeztek a társadalom másként gondolkodó rétegeivel, a számukra idegen eszmerendszereket tudomásul vették. A neoliberális irányzat már nem hajlandó kompromisszumra, az emberi jogok mezébe öltözteti az önző érdekeket. A neoliberális eszmék képviselői a privatizáció folyamatának felgyorsításán ügyködtek a posztkommunista országokban. A privatizációt azonban nemcsak a gazdasági életre, hanem a szellemi szférára is kivetítették. Mindent elkövettek, hogy az egyházak is átessenek a privatizáció folyamatán. Szabad vallásgyakorlás? Igen, de csak szigorú szabályok közé szorítva, lehetőleg szociális hatáskörrel felruházva. De természetesen a sátánimádók is szabadon gyakorolhatják „vallásukat”.

A liberalizmus korlátlan szabadságot hirdet, amit abszolút értéknek tekint. Hogy a teljes szabadság birtokába jusson, le akar rombolni minden korábbi értéket. A liberalizmus ma, miként az ateista marxizmus tegnap, erőszakkal hatalomra tör, hogy annak birtokában saját képére és hasonlatosságára átalakítsa a világot.

A szellem embereire vár a feladat, hogy körvonalazzák e szellemi áramlat kifejletét, és főleg azt, hogy mi következik annak hanyatlása után. Lesz-e Európának újból szellemi, erkölcsi reneszánsza?