Az építészet az emberi képzeletnek, alkotóerőnek a megnyilvánulása, amely az arányok összhangján és a térhatás egyensúlyán alapszik. Az égbetörő székesegyházak túlmutatnak önmagukon, minden szónál ékesebben hirdetik a középkori ember hitét, kőbe vésett művészetét. Az építészet alkalmazott művészet, egyrészt gyakorlati célt szolgál, másrészt sajátos művészi formát követ. Az utókor fogja a bizonyítványt kiállítani a mai építészetről. Korunk zűrzavara az építészet területére is begyűrűzik.
Esszék
január 22.
Nagy ritkán Charlie Chaplin-filmet is látni a televízióban, ami az idősebb nemzedék figyelmét felkelti, a színész megjelenése mosolyt csal a nézők arcára. Kisemberként keménykalapban, feslett, szakadozott mellényben, óriási nadrágban, bambusz sétapálcára támaszkodva mutatkozik. Ez az apró színész a hétköznapi, magányos ember szimbóluma. Felejthetetlen szerepeiben felvillantja a komikumot az élet tragikus fordulataiban, alakításai élénk visszhangra találnak a nézők körében. Zilahy Gyula, a nap szülötte Chaplinhez hasonlóan némafilmekben is játszott.
január 23.
Talán csak Marco Polo utazott többet, mint a világjáró Széchenyi Zsigmond, a nap szülötte. Marco Polo, amikor visszatért hazájába, részt vett a velenceiek Genova elleni harcában, és 1298-ban fogságba esett. Ez az utolsó „kalandja” – a börtön – sarkallta, hogy úti emlékeit tollba mondja cellatársának, a pisai Rustichellónak. Marco Polo mesélt, a társa pedig jegyzetelt, így született meg A csodák könyve, amit magyarul Marco Polo utazásai címen olvashatunk.
január 24.
A napjaink társadalmát fenyegető legnagyobb veszély nem a rák vagy a szívhalál, hanem a társadalom atomizálódása, a közösségek, családok felbomlása. Szinte mindenki magával van elfoglalva, siet, nincs idő egymásra figyelni, egymást meghallgatni. Ebben a légkörben lehetetlen az egyéni érzések, fájdalmak felszínre törése. A biológiai halál – megrázkódtatása ellenére – emberi természetünk velejárója. Az igazi kihívás a lelki elesettség, az életvágyak kihalása, a jövő iránti közöny.
január 25.
A trianoni tragédia megrendítette a magyarságot. A szellem embereire várt a feladat, hogy a szétdarabolt ország népét a kilátástalannak látszó helyzetből felrázzák. Kós Károly Kiáltó szó című röpiratában ébresztőt fújt: „Mégis kiáltok! Neked, Erdély, Bánság, Körösvidék és Máramaros ezeresztendős magyarsága. Ébredj kétesztendős álmodból, szemedet nyisd; nézz széjjel és állj az új életben tusakodni akarók közé.” A régi Magyarország nincs többé, de Erdély feltámad majd – hirdette a látnok.
január 26.
Az osztrák haditörvényszék gróf Teleki Sándor honvédezredest távollétében kötél általi halálra ítélte. Az 1848-as szabadságharc bukása után megtorlás, földi „pokol” következett, ami a tizenhárom aradi tábornok kivégzésével kezdődött, és éveken át folytatódott. A „pokol” szó a mai ember számára nem több, mint megkopott bibliai metafora. Vajon valóban az? Forduljunk a Bibliához!
január 27.
A budapesti Állami Operaház mennyezetének freskóján és a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőházának falán görög ruhás nőalakokat látunk. A két remekmű Lotz Károly festőművész alkotása. A múzsák fuvolát, színpadi álarcot, irattekercset mutatnak fel, mellettük földgömb látható. A szemlélő a múzsákat, a költészet és a művészet megszemélyesítőit csodálhatja.
Kalandozzunk a mitológia színes világába!
január 28.
Benkő Károly rövid életrajzában többek között ez olvasható: „Mindenekelőtt történetíró volt...” Kalandozzunk a múltba!
A történelemkönyv nem olyan, mint egy falra függesztett naptártömb, amelynek ha egy-egy lapját leszakítjuk, egyre vékonyabb lesz. Épp ellenkezőleg, a történelem anyaga folyton gyarapszik. Néhány száz évvel ezelőtt könnyű volt történelmet írni, ma már jóval nehezebb. Hogyan fogják a jövendő nemzedékek korunkat értelmezni, amit mi magunk is alig értünk? A történészek nagyon is eltérő képet alkotnak azonos eseményekről, a történetírás a legkevésbé uniformizált.
január 29.
A Maros alsó szakászán található Alvinc nagy múltra tekint vissza. Bodor Aladár, Alvinc szülötte, Az ember tragédiája mint az egyén tragédiája című írásában az első világháború részleteit és a régmúlt tragikus eseményeit eleveníti fel. A kis erdélyi falu fontos történelmi események színhelye.
január 30.
A híres emberek – olvassuk – „rossz gyermekek” voltak, nehezen illeszkedtek be a közösségbe, bosszantóan kíváncsi, notórius álmodozókként folyton máshol járt az eszük.
január 31.
Házsongárd, Kolozsvár egykori faiskolája, gyümölcsöse hallatán ma már szinte mindenki a történelmi nevezetességű temetőre gondol. A kincses város panteonjában nyugszanak a letűnt idők nagyjai, polgárai. Az ősi temető arculata lassan megváltozik, a magyar sírok eltűnnek, helyükbe az új honfoglalók temetkeznek. Az égi haza lakóinak „odafenn” tudomásul kell venniük, hogy sírjaik gazdát cserélnek, már a holtak hona sem biztonságos.
február 1.
Robinson Crusoe úgy élt egy lakatlan szigeten, mint egy civilizált társadalomban. Fegyelmezett napirendje volt, az időt kihasználta. Reggel, este imádkozott, egész nap dolgozott, ruhát varrt magának, etikett szerint étkezett, rendben tartotta háza táját, sőt szigorú bíróként még igazságot is szolgáltatott. A madarakat, amelyek kikaparták a földből a vetőmagot, nyársra húzta úgy, mint otthon, Angliában. Betartotta a virtuális társadalom együttélési szabályait. Egyedül élt, mégis társas lényként viselkedett. Ma mintha ennek az ellenkezőjét látnánk.
február 2.
Mária Terézia 1760-ban megalapította a Magyar Nemesi Testőrséget. Ezzel az intézkedésével akarta a magyar nemzetnek meghálálni a hétéves háborúban az urakodóház iránt tanúsított hűségét.
A vármegyék a százhúsz fős testőrségbe két-két ifjút küldtek. A testőröket képezték: általános műveltségüket és nyelvtudásukat fejlesztették. Az ifjaknak mindenekelőtt a bécsi udvar világát kellett megismerniük.
február 3.
A határok átjárhatósága lehetővé tette, hogy kitekintsünk a nagyvilágba. Az utazás kiszabadítja az embert mindennapi kötelességeinek, rutinjainak ragacsos hálójából. Az utazási irodák ajánlataikkal elkápráztatnak. A távoli szigetek, festői tájak a hajdani édenkert gyönyörűségével kecsegtetnek. Égbetörő, gótikus katedrálisok, reneszánsz villák, világhírű múzeumok letűnt idők hangulatát, pompáját idézik. Bepillanthatunk híres emberek találkáinak rejtekhelyére, sétahajókon egzotikus látványokban gyönyörködhetünk. Utazunk, hogy a sokszínű világ látnivalóiba merítkezzünk.
február 4.
A diktatúra idején sok tollforgató a fióknak írt, csak a posztumusz művek tárták fel szellemi hagyatékát. Napjaink felgyorsult világában amit az író ma nem fogalmaz meg, az a közeljövőben már túlhaladottá válhat. A technika világát is ez jellemzi: mire egy-egy ötlet kivitelezésre kerül, rövidesen már el is avul. A mai irodalmat a lektűrré sekélyesedés és az ezoterikus álirodalom felszínessége fenyegeti. Veszélyt jelent, ha az író lecsúszik hivatása magaslatáról, együtt úszik az árral.
február 5.
Berde Mária írónő regényeiben többnyire a nő és férfi „örök” problémáival foglalkozott. Nem sejthette, hogy néhány évtized múlva a hagyományos erkölcsi értékrend ellen heves támadás indul.
február 6.
A műalkotás varázsa érzéki és szellemi mivoltában rejlik, a megmunkált, átalakított anyag szellemi szférába emelt művészet. A kő szoborrá magasztosul, a vászonra kent színfoltok fákká lesznek, a hegedű hangjaiban vágyak testesülnek meg. Ilias szóáradatában a trójai hősök elevenednek meg. A valóságban a színes festék sohasem lehet fává, a hegedű hangja fájdalmas vágyakozássá, a márvány emberi alakká, és mégis a művész lelkében, alkotó kezében létrejön, megszületik az új valóság. A művész a teremtő Isten jegyét viseli magán.
február 7.
A népmesegyűjtő Ősz Jánosra emlékezvén álljon itt egy állatmese!
február 8.
A kisiskolásoknak a tanító azt a házi feladatot adta, hogy rajzolják le a csillagos eget. Az est beálltával az egyik gyerek a papáját a szabadba hívta, és így szólt hozzá: Nem tudom eldönteni, hogy az égbolton látható csillagok között melyek a természetes égitestek, és melyek a műholdak, amelyeket az amerikaiak lőttek fel és helyeztek Föld körüli pályára. A papa büszkén tekintett fiára, majd megjegyezte: Rajzold csak le az éjszakai eget!
február 9.
Bethlen János az 1848–49-es szabadságharcban tevékenyen részt vett. Politikusként Erdély és Magyarország uniójáért küzdött, katonaként Bem táborában bizonyította katonai erényeit. A szabadságharc utáni zavaros időben sem torpant meg, az ellenzéki szerepet felvállalva az ellenállás megszervezésén fáradozott, aminek következményeit viselnie kellett.